Az afrikai sertéspestis miatt az egekbe szökik a hús ára

Tovább nőhet a sertéshús és a belőle készülő készítmények ára az elkövetkező hónapokban, mivel a sertések felvásárlási ára szárnyal az afrikai sertéspestis miatt.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a drágulást az afrikai sertéspestis (asp) elterjedésének következményeivel indokolta, amely Kínában és Európában jelentős károkat és kiesést okoz a kór a sertéstermelőknek, valamint a felvásárlási árak jelentős emelkedését eredményezte - írja az infostart.hu.

A vágott sertések európai árszintje jelenleg meghaladja kilogrammonként az 1,8 eurót, és egyes előrejelzések szerint a harmadik negyedévben elérheti a 2 eurót kilogrammonként.

Magyarországon is 35 százalékkal emelkedett az első fél évben a sertés felvásárlási ára, ugyanakkor a nagy-, illetve kiskereskedelmi ára nem követi ezt, a kiskereskedelem csak jelentősen késve, minimálisan emelte árait, a húskészítményeknél pedig gyakorlatilag nem történt elmozdulás - jegyezte meg a NAK.

A testület szerint az élelmiszeriparnak és az állattartóknak létfontosságú az önköltségemelkedés érvényesíthetősége az árakban, ugyanakkor a fogyasztók számára alig lesz érezhető, éves szinten is csupán pár ezer forintot jelent majd fejenként.

Közzétéve: Kategória: Sertés

Programnaptár

Videó