Járványok szorításában

Napjainkban egyszerre kell megbirkóznunk humán- és állatjárványokkal. Előbbiek közül minket most elsősorban a koronavírus fertőzése állít komoly próbatétel elé, az állategészségügyi szakembereknek azonban időről időre meg kell küzdeniük olyan betegségekkel, amelyek adott esetben emberre is veszélyesek lehetnek.

Ezek a betegségek általában elkerülhetőek lennének, ha mi emberek, állattartók betartanánk néhány alapvető szabályt – a saját érdekünkben is. A be nem tartásuknak ugyanis nemcsak (köz)egészségügyi, hanem komoly anyagi következménye is lehet. Egyebek mellett erről beszélgettünk Bognár Lajos országos főállatorvossal, az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkárral.

Úgy tudom, a madárinfluenza azért tudott ilyen méretben elterjedni, mert – különösen Bács-Kiskun és Csongrád megyében – nagy az állománysűrűség, és ezek a nagy állatlétszámú telepek túl közel vannak egymáshoz, ráadásul néhol az előírt járványvédelmi szabályokat sem tartották be. Tervezik-e a telepek közötti távolság szabályozását, a legkisebb távolság előírását?

Közzétéve: Kategória: Egyéb

Programnaptár

Videó